Ups and downs

Egy szerelemben is vannak néha kisebb-nagyobb hullámhegyek. S mivel a veteránautózás (legalábbis az én szintemen) a szerelemről szól, így nem meglepő, ha néha egy kicsit elgondolkodik az ember. Főleg, ha hirtelen hátbaveri egy motorgenerál…

A dolog úgy kezdődött, hogy néhány hónapja Csevesznye, öreg Bogaram motorja a lakástól nagyjából 5 kilométerre rettenetes, csörgő hangokat kezdett el kiadni. Azonnal bevillant a belém nevelt rutin: kuplung koppig benyomva, váltó ütesbe, vészvillogó felkapcs, motor leállít, irány az út széle. Így is lett, másodperceken belül a Kunigunda útjának széléhez simulva pihent a gépsárkány. Hideg volt, magányos, kemény fényekkel megvert délután.
Felhívtam apámat, finoman érdeklődve, mi lett volna a ma esti programja. Lemondó sóhaj a vonal másik végén, „köteled van”? Persze hogy van, azzal szoktam másokat vontatni. De most alkonyat borult a tájra és a beteg Bogárra: baj van, nagy baj, s a legrémisztőbb az, hogy nem is tudom, mekkora.
Lelketlen voltam. Csevesznye a ház elé került, orral az utcafrontra, könnyebb legyen majd elvontatni a Führer Zoli-féle csodajavítóba. De valahogy nem volt sietős. Simogattam, hol a kezemmel, hol csak a szememmel, Bogár csendben állt és korrodálódott. Közben került másik autó, munkaautónak persze, egy szintén tisztességben megőszült, de jó állapotú, ismert hibás Kadett E képében. S innentől, bevallom, még messzebbre tolódott a javítás. Eltávolodott szívemtől, nem tudom megmagyarázni, miért.

Aztán nem is tudom miért, de megint fenn találtam magam a bogaras fórumokon. Ja igen, tudom már: elkezdtem előkészíteni a buszfelújítós projektet, immáron kisebb külső támogatásokat remélve. S ezzel a lendülettel szereztem két eredeti 1303-as kagylóülést is a Mátra aljából. S ha már ülés is van, kocsi is kell alá. Nagy levegő, Füherék felhívása, majd egy mámoros vasárnapi hajnalon (éppen csak napfelkelte után, akkor nincs forgalom) újból vontatás. El, egészen a város másik végébe, a Túzok utcába.

Persze ekkor az újra egymásra talált szeretők nagyvonalúságával rendeltem: amit találtok, javítsuk ki nyugodtan. Persze ennek is meg lett a böjtje: a főtengelycsapágy javításából végül elkacskaringóztunk egy szinte komplett motorgenerálig. 203 ezer. Mármint a számla vége és tudom, hogy nem vernek át. Nem az a társaság.

Nem volt egyszerű ezt a családi költségvetésbe beszuszmákolni és eltartott vagy két napig, míg szegény feleségem elé tártam a tényt. Sokáig nem felejtem el az éppen csak rezignált arckifejezést, meg az azt felváltó megértő mosolyt: ezt szereted, kifizetjük. Valahogyan, de kifizetjük.

S persze ebbe bele is ment a buszra szánt pénz egy része, megint ott állok, ahol a part szakad.

A szerelem hullámvasút, barátaim.